Cser Zoltán – Kirándulások a tudat ösvényein

Cser Zoltán

Egy óriási tapsztalat volt, hogy az állapotok tárgy nélkül is léteznek. Tehát tudunk félni úgy, hogy a félelem kereste mindig a tárgyát és sokszor nem talált, csak a félelem állapota volt. Arra tanított meg, hogy meg kell tanulni az állapotokkal gyakorolni valamit kezdeni. És alapvetően mit lehet velük kezdeni? Megfigyelni őket, ellazulni bennük, átlélegezni. Tehát mindig: tartás, légzés, ellazultság.
– Cser Zoltán

Cser Zoltán, buddhista tanító. A természettel gyermekkora óta szoros kapcsolatot ápol, évekig barlangászással, majd sziklamászással foglalkozott. A buddhizmussal 17 évesen találkozott, majd felvételt nyert a Tien Tai Ötelem Rendbe (1992), amely egy kis kínai kolostori irányzat. Sokat gyakorolt egyedül, és világi szerzetesként egy időt elvonulással töltött. Jelenleg A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója, valamint A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorhelyettese és tanára. A tibeti buddhizmus egyik ágát gyakorolja a Nemzetközi Dzogcsen Közösségben, (melynek mestere Csögyál Namkhai Norbu Rinpocse volt), ahol Jantra Jóga, Vadzsratánc és Szanti Maha Szangha oktató. Doktorandusz abszolvált hallgató az ELTE Belső-Ázsia, mongolisztika szakán, valamint a thaiföldi MCU egyetemen.

2018-ban párjával létrehoztak egy Youtube-csatornát, melynek célja, hogy a hétköznapi gyakorlóknak, hétköznapi nyelven ismertesse a buddhizmus szerteágazó világát.

Hallgassátok szeretettel!

Tartalom

  • A tibeti buddhizmus egyik ágát gyakorolod a Nemzetközi Dzogcsen Közösségben. Miért pont a Dzogcsen? [1:30]
  • Formális és informális gyakorlásról. [5:54]
  • Zoli reggeli és esti gyakorlása. [10:17]
  • Képzelet gyakorlatok [12:40]
  • A buddhizmus problémamegoldási stratégiája a Négy Nemes Igazság. Szemléltetése a stresszen keresztül. [14:30]
  • Mozgás – nem mozgás összhangja. [21:41]
  • Apró dolgok jelentősége a meditációban. [26:55]
  • Minőségi gyakorlás, neked mitől lett minőségi a gyakorlásod? [35:07]
  • Két módszer arra, hogy hogyan lehet ezt a minőséget átvinni a hétköznapokba is: A nem gondolkodás állapotában való cselekvés. Hatalommal telt gondolat. [38:23]
  • Elvonulás és a világi élet kapcsolata. [44:01]
  • Mi az ami segít neked integrálni a formálisból az informálisba? [48:57]
  • Melyik mestered hatott leginkább az életedre? [1:00:26]
  • Mesélsz még bővebben a formális gyakorlásodról? [1:12:39]
  • Mi volt az ami elvitt téged ebbe az irányba, hogy szerzetes legyél? [1:16:46]
  • Van olyan meditációs élményed, amit megosztanál? [1:19:08]
  • Van-e olyan könyv, amit ajánlanál? [1:31:48]

A podcastban említett linkek:

A podcastban említett könyvek

  • Chögyal Namkhai Norbu: A kristály és a fény útja
  • Csögyam Trungpa könyvei