Gánti Bence – Kelet és Nyugat integrációja

Gánti Bence - Kelet és Nyugat integrációja

A pszichoterápiás, az intuitív sámánikus és a keleti buddhista meditatív irányzat nagyon szépen kiegészítik egymást.”  Gánti Bence

Gánti Bence, M.A, integrál szemléletű pszichológus és klinikai szakpszichológus, az Integrál Akadémia alapítója. A 90-es években az ELTE-n pszichológiát és kulturális antropológiát tanult, a DOTE-n klinikai szakpszichológus lett, emellett a Tündérhegyen, az Integratív Hipnoterápiás Egyesület képzésében, valamint Honti Lászlótól magántanítványként tanult. 

Később Indiában, Thaiföldön és Burmában buddhista meditációt, az Amerikai Egyesült Államokban pedig Ken Wilbertől integrál pszichológiát tanult, ahol 7 évig élt állampolgárságot szerezve San Franciscoban. 

Egyesítve a nyugati és keleti ismereteket és gyakorlatokat 2006-ban Budapesten megalapította az Integrál Akadémiát, amely három éves képzésben szisztematikusan tanítja az integrál pszichológiát és képez ki integrál tanácsadókat. Emellett, a nemzetközi integrál szakmai élet találkozójának, az Integral European Conference-nek (IEC) alapítója és igazgatója 2014 óta. Magánpraxisban egyéni terápiás üléseket is tart, mint pszichológus Budapesten, és Zoomon és számos országban tart előadásokat és workshopokat.

Hallgassátok szeretettel!

Tartalom

  • Hogyan találkoztál a buddhizmussal, meditációval? Honti Laci, Rádzsa jóga, Kaczvinszky jóga. [1:42]
  • Bence első elvonulása egy Goenka-féle vipassana Németországban, majd zarándoklat Burmában Goenkával. [8:46]
  • Egy hónapra szerzetes a Sitagu kolostorban. Miért nem maradt hosszabb időre ott? [15:49]
  • Miért nem lehet a Goenka rendszerben kezdetben 10 napnál hosszabb időre elvonulni? Előfeltételek és az 5 sīla betartása. [25:05]
  • Útkeresés 12 év Goenka gyakorlás után. Látogatás Sayadow U Pandita-nál. [31:33]
  • Pa Auk Sayadaw-val való találkozás Amerikában egy 30 napos elvonulás keretében. Milyen volt vele gyakorolni? [37:30]
  • Megismerkedés Anuttarával a Pa Auk Kolostorban, Burmában. [43:10]
  • Majd később újabb véletlen találkozás Amerikában Pa Auk saját elvonulásán, ahova Bence tiszteletét kifejezni ment. [46:10]
  • 2013-ban Anuttara első elvonulásának megszervezése. [50:00]
  • Hogy vagy azzal most, hogy nem vonultál el hosszabb időre, nem lettél hosszabb időre szerzetes? [52:15]
  • Hogy néz ki a napi gyakorlásod? [54:16]
  • Bence meghatározó meditációs élményéről mesél. [56:10]
  • A vágyódás hasonló élmények után mennyiben segít vagy hátráltat téged? [1:02:14]
  • Tanácsok, javaslatok kezdőknek. [1:06:14]
  • Könyvek. [1:08:15]
  • Miért gyorsabb itthon Anuttara elvonulásán fejlődni, mint kint Ázsiában? [1:11:40]
  • Van-e más módszer, irányzat amit kipróbáltál? Brigitte Wingelmayr szúfi tanító és szibériai sámánok. [1:19:06]

A beszélgetésben említett linkek:

Könyvek

  • Gánti Bence: A buddhizmus lélektana, spiritualitása, irányzatai

  • Stephen Snyder &Tina Rasmussen: Practicing Jhānas

  • Shaila Catherine: Wisdom wide and deep

  • William Hart: Az élet művészete

  • Pa Auk Sayadow: Knowing and Seeing

  • Pa Auk Sayadow: Workings of Kamma

Gánti Bence - A buddhizmus lélektana, spiritualitása, irányzatai
Stephen Snyder & Tina Rasmussen - Practicing Jhānas
Shaila Catherine - Wisdom wide and deep
William Hart - Az élet művészete
Pa Auk Sayadow - Knowing and seeing
Pa Auk Sayadow - Workings of kamma